Városlista
2024. október 24, csütörtök - Salamon

Hírek

2023. November 09. 14:27, csütörtök | Kék hírek
Forrás: MTI

Vádat emeltek egy munkatársát megkéselő üzbég férfi ellen

Vádat emeltek egy munkatársát megkéselő üzbég férfi ellen

Emberölés bűntette miatt vádat emelt a Heves Vármegyei Főügyészség egy üzbég férfi ellen, aki késsel halálos sérülést okozott munkatársának - közölte a szervezet helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Gubala Ádám Miklós tájékoztatása alapján a 24 éves vádlott és későbbi áldozata - mindketten üzbég állampolgárok - munkavállalás céljából, engedéllyel tartózkodtak Magyarországon és azonos munkahelyen dolgoztak. Egy ideig közös szálláson is laktak, ezért ismerték egymást. A munkatársak között tavaly decemberben romlott meg a viszony, amikor a fiatalabb férfi azzal gyanúsította meg ismerősét, hogy az ellopott tőle egy rúd szalámit. A köztük feszülő konfliktust a vádlott nem sokkal később, éjjel akarta rendezni, ezért haragosa keresésére indult, aki éppen Hatvanból, egy születésnapi rendezvényről, ittasan kerékpározott szálláshelye felé, Kerekharasztra.

A két férfi végül egy útkereszteződésben futott össze, ahol a vádlott azonnal kollégájára támadt: a helyszínre magával vitt késsel gyomortájékon szúrta és egyik felkarján is megvágta. Ezt követően levette az addig viselt gumikesztyűjét, a közelben a késsel együtt eldobta, és elmenekült a helyszínről.

A sérült még vissza tudott térni a szállására, a mentők onnan vitték kórházba, ahol azonban a szakszerűen elvégzett életmentő műtét ellenére a férfi meghalt - idézte a vádiratot a helyettes szóvivő.

A főügyészség nyolc év börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyben eljáró bíróságtól arra az esetre, ha az elkövető beismeri a bűncselekmény elkövetését, emellett javasolta azt is, hogy a vádlottat 10 évre utasítsák ki Magyarországról.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 24. 08:05, csütörtök | Kék hírek

Meghalt egy az autójával a Dunába hajtó nő Szentendrén

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Dunába hajtott egy autós Szentendrén, a 11-es főút belterületi szakaszán, a Sövény utca közelében szerda délelőtt.

2024. Október 16. 07:44, szerda | Kék hírek

Próbarendszámokkal csalt el mintegy 50 millió forintnyi útdíjat egy házaspár

Próbarendszámokkal csalt el mintegy 50 millió forintnyi útdíjat egy fuvarozócégeket vezető házaspár - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

2024. Október 09. 06:00, szerda | Kék hírek

Brutális mennyiségű szerszámot foglalt le a NAV

A NAV egy összehangolt akcióban, két helyszínen több kamionnyi árut foglalt le.

2024. Szeptember 25. 07:45, szerda | Kék hírek

Tizenkét éves lányt gyilkolt meg egy férfi Nyíregyházán

Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.