Hírek
2023. Június 13. 09:32, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Vádat emeltek egy motoros halálát okozó bedrogozott autós ellen

Bedrogozva gázolt el és hagyott cserben egy hónapokkal később elhunyt motorost az a nagykanizsai férfi, aki ellen a Zalaegerszegi Járási Ügyészség emelt vádat.
Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-nek arról adott tájékoztatást, hogy a kábítószer-fogyasztás miatt korábban már büntetett férfi 2021 augusztusában úgy ült volán mögé, hogy előtte amfetamint és kokaint fogyasztott.
A Garabonc és Nagyrada közötti útszakaszon közlekedve egy több autóból álló járműsor mögé ért, látta, hogy vele egyidőben, a két autóval előtte haladó motorkerékpáros a járműsor előzésébe kezdett. Amikor a motoros a bal oldali forgalmi sáv közepén haladva már két kocsit megelőzött, a vádlott szintén előzésbe kezdett, és közben utolérte a motorost.
A férfi a bódultságából eredő figyelmetlensége miatt nekiütközött a motor hátsó kerekének, amitől a vezetője kibillent az egyensúlyából és elesett. Az aszfalton sodródó motorosnak, illetve a járművének is újból nekiütközött a vádlott, azonban megállás nélkül továbbhajtott az árokba csapódó áldozata mellett.
Egészen Zalaegerszegig autózott, ahol a gépkocsiját egy parkolóban leállította, majd gyalogosan ment tovább. A rendőrök később egy áruház parkolójában találtak rá, ahol a földön feküdt és összefüggéstelenül beszélt.
A balesetben súlyosan megsérült motorost a mentők kórházba szállították, ahol több hónapos kezelés ellenére 2022 januárjában belehalt sérüléseibe.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfit halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével, a veszélyhelyzetet előidéző által elmulasztott segítségnyújtás bűntettével és kábítószer birtoklásának vétségével vádolja. Az ügyészség indítványozta, hogy a vádlottra börtönbüntetést szabjanak ki és tiltsák el a járművezetéstől.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat
2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld
Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasok
A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.
2025. Július 29. 07:31, kedd | Belföld
Kettős fék rendszerrel mérsékelnék az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban
A kabinet \"kettős fék\" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait