Hírek
2017. November 07. 13:26, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Szexuális szerepjáték közben megfojtott egy nőt

A bíróság első fokon hét év börtönre ítélte azt a férfit, aki szexuális szerepjáték közben fojtott meg egy prostituáltat a fővárosban - közölte a Budapest Környéki Törvényszék kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a vádlott 2015. december 10-én egy szexuális szolgáltatást kínáló oldalon ismerkedett meg a sértettel, aki álnéven hirdette magát és azonnal rendelkezésre állt.
A nő 50 ezer forintot kért egy éjszakáért, amiben meg is állapodtak, azt is megbeszélték, hogy a vádlott "kikötözős szexuális szerepjátékot" szeretne játszani. A férfi lakásán úgy szeretkeztek, hogy a sértett a hasán feküdt, a keze össze volt kötözve hátul, a vádlott pedig az ágyon mögötte helyezkedett el. Majd a férfi gondolt egyet, és a nadrágszíjával közösülés közben 8-10 percen keresztül fojtogatta a nőt, egészen addig, amíg már nem adott életjelet.
Amikor a vádlott tudatára ébredt tettének, autója csomagtartójába tette az élettelen testet és a sértett összes holmiját. Utóbbiakat kiszórta az autóból, majd egy kitette a holttestet is. A férfi éjfél körül ért haza, és a történtekről senkinek sem beszélt.
A holttestet egy kamionsofőr vette észre, és közben a nő eltűnését édesanyja is bejelentette a rendőrségen.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.