Városlista
2025. június 18, szerda - Levente

Hírek

2011. Július 02. 14:25, szombat | Belföld
Forrás: HírTV

Segítenek, hogy biztonságosabbak legyenek a strandok

Segítenek, hogy biztonságosabbak legyenek a strandok

A Magyar Vöröskereszt jóvoltából idén is több balatoni strandon működik elsősegély-szolgálat. A program 2007-ben indult, azóta több mint tízezer esetben segítettek a vöröskeresztes önkéntesek. Az ingyenes szolgálat feladata a parton t

 

 Jelenleg 19 településen összesen 27 balatoni strandon található olyan elsősegélynyújtó hely, ahol a Vöröskereszt önkéntesei vigyázzák a nyaralók épségét.

„Július 1-én kezdődik a program, augusztus 21-ig tart, és reméljük, ebben segíteni kicsit biztonságosabb lesznek strandok” – mondta el Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke.

A fiatal önkéntesekhez többnyire kisebb problémákkal fordulnak. Ha kell, tájékoztatást nyújtanak, szükség esetén figyelmeztetnek, például az erős UV-B sugárzás, vagy a közelgő vihar veszélyeire. A szolgálatban idén 400 önkéntes vesz részt az ország különböző részeiről.

Kovács Dávid, a Magyar Vöröskereszt ifjúsági szakmai vezetője elmondta: „ez egy nagyon-nagyon jó alkalom arra, hogy ők olyan gyakorlati ismereteket is szerezzenek, amely esetleg a pályaorientációjukat is segíti a későbbiekben. Nagyon-nagyon sokan választják utána az egészségügyi szakmát”.

A Vöröskereszt önkéntesei az elmúlt négy évben több mint 12 ezer sérülést láttak el a Balatonnál. (pr)

hírTV

Címkék: balaton

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld

Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén

2025. Június 18. 07:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor

Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről

2025. Június 18. 07:05, szerda | Belföld

Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása

Tegnap elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása - írta Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.