Városlista
2026. június 12, péntek - Villő

Hírek

2016. Július 28. 09:19, csütörtök | Sport
Forrás: mti

Rio 2016 - Újra 35 milliót ér a magyar aranyérem

Rio 2016 - Újra 35 milliót ér a magyar aranyérem

Akárcsak Londonban, Rióban is 35 millió forintot ér majd a magyar aranyérem - írta csütörtöki számában a Bors.

A lap szerint lényegében semmit nem változott az olimpiai helyezettek javadalmazása 2012-höz képest.

"Az idei nyári játékokon elért helyezéseket ugyanolyan összegben honorálja majd az állam, mint négy éve tette Londonban. Az egyéni olimpiai arany továbbra is 35, az ezüst 25, a bronz pedig 20 millió forintot jelent a sportolónak, sőt, habár olimpiai pont nem jár érte, még a 7-8. helyezettek is kapnak némi aprót, konkrétan négy-, illetve kétmillió forintot." - írta a lap.

Az elmúlt évek gyakorlata szerint a páros eredmények ezen összegek kilencven szá¬zalékát érik, a kajaknégyes vagy az úszóváltó teljesítményei után a nyolcvan százalékát kaphatják a tagok, a csapatsportágaknál het¬¬ven százalék a javasolt összeg.

A Bors úgy tudja, változást jelent, hogy amíg korábban egy sportoló a három legjobb eredménye után kaphatott pénzbeli elismerést, addig Rióban várhatóan valamennyi helyezés beleszámít majd a jutalomba.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport

FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.

2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport

Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen

A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.

2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport

Otthonában gyógyul Christian Eriksen

Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.