Hírek
2011. Augusztus 16. 14:25, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
Ünnepélyes tisztavatás a Hősök terén

Szent István napján, augusztus 20-án 10 órai kezdettel Budapesten, a Hősök terén a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes esküt tesznek a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett ifjú tisztek.
Augusztus 20-án a Hősök tere már kora reggel benépesül. Az érdeklődő közönség a ceremóniát megelőzően megtekintheti a Magyar Honvédség által kiállított haditechnikai eszközöket. Különleges része az ünnepségnek a katonazenekarok, mazsorett-csoportok, hagyományőrzők és a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegységének felvonulása az Oktogon és a Hősök tere között. Közkedvelt katonai látványosság a 32. Budapest Díszzászlóalj díszelgőinek fegyveres bemutatója.
A pontosan 10 órakor kezdődő hivatalos ceremónián ebben az esztendőben 61-en tesznek fogadalmat és kapnak hadnagyi rendfokozatot. Az esküt előmondó honvédtiszt az avatási ünnepség kiemelt mozzanataként a tiszttársak által aláírt eskü névjegyzékét átnyújtja Magyarország köztársasági elnökének, a Magyar Honvédség főparancsnokának, majd – ludovikás hagyományokat felelevenítve, ősi magyar szokás szerint – kardot rántanak, vagyis a honvédelmi miniszter által adományozott tiszti szablyával díszelegve megfogadják: „A hazáért, mindhalálig!” Az esküt tett tisztek megkoszorúzzák a Hősök Emlékkövét és díszmenetben vonulnak el az elöljárók és a közönség előtt. Az ünnepélyes tisztavatáson a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj tisztjelöltjei, a Magyar Honvédség Támogató Dandárjának díszelgő katonái, a MH Központi Kiképző Bázis tiszthelyettesei és szerződéses állománya, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának tisztjei, pilótái, a katonazenekarok, valamint a Honvéd Együttes Férfikara is közreműködik-tudatta a katonaSULI.hu
Az ünnepélyes tisztavatás programja:
08.25 A katonazenekarok és a Nemzeti Lovas Díszegység a felvonulása a Kossuth térről a Hősök terére
09.10 A katonazenekarok, mazsorettek és díszelgők bemutatói a Hősök terén
09.45 A Díszzászlóalj bevonulása a Hősök terére
09.50 A meghívott vendégek elfoglalják helyeiket
10.00 Magyarország köztársasági elnökének fogadása
Himnusz
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi köszöntője
Tiszti fogadalomtétel és kardrántás
Liszt Ferenc XV. Magyar Rapszódia Hegedűs Endre zongoraművész előadásában
Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök ünnepi beszéde
Koszorúzás a Magyar Hősök Emlékkövénél
Szózat
Légi bemutató
Díszmenet
11.00 Térkiürítés, a történelmi zászlók és a zenekar elvonulása
11.05 Térzene a katonazenekarok előadásában
12.00 Ünnepélyes őrségváltás
OrientPess Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 11. 11:39, vasárnap | Belföld
Nébih: enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészség
Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.
2025. Május 11. 11:30, vasárnap | Belföld
Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
Megdőlt az országos hajnali hidegrekord szombaton: a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtasson mínusz 4,4 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).