Hírek
2018. Március 24. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Magyarország, Ausztria és Szlovénia együttműködik az önvezető járművek fejlesztésében

Az önvezető járművek fejlesztéséről és teszteléséről aláírt szándéknyilatkozat további lendületet ad az együttműködésben részt vevő országok gazdaságainak
- hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol osztrák és szlovén kollégájával aláírta a megállapodást pénteken, Budapesten.
Varga Mihály kiemelte: az együttműködés versenyelőnyt jelent a három ország számára, amelyek mindegyikének iparában jelentős súlyt képvisel a járműgyártás.
A közös projektekkel a partnerek az intelligens mobilitási eszközök, az önvezető járművek fejlesztését, illetve ezek működéséhez szükséges kommunikációs és infrastruktúra kiépítését célozzák meg - jegyezte meg a tárcavezető. Az előrelépéshez szavai szerint szükség van arra a szakmai munkára is, amely a határokon átnyúló egységes szabályozást megteremti.
Magyarország fontos szerepet kíván betölteni a modern elektromos és önvezető járművek fejlesztésében, az ország adottságai, az egyetemi tudásbázisok megvannak ehhez - mondta. A digitális gazdaságra átállásra számos fejlesztéssel, például az 5G technológia mihamarabbi bevezetésével készül a kormány - tette hozzá.
A miniszter megjegyezte: a dokumentum aláírásában kulcsszerepet töltött be a zalaegerszegi tesztpálya megépítése, amely a világ egyik első, ezen belül Közép-Kelet-Európa első ilyen komplexuma.
Norbert Hofer osztrák közlekedésért, innovációért és technológiáért felelős miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: a fejlesztési tevékenységek eredményeképpen a közeljövőben a közlekedés és az áruk szállításának a módja teljesen megváltozik. Az osztrák miniszter úgy fogalmazott, a megállapodás egy lényeges lépés az Európai Unió "pozitív jövője felé".
Peter Gaspersic szlovén infrastruktúra-fejlesztési miniszter azt mondta, tárcájuknál tudatosan készülnek azokra a változásokra, amelyeket az elektromos járművek és az önvezető autók elterjedése okoz majd. A miniszter megjegyezte, hogy a vállalatvezetőket és a kutatóintézeteket is bevonták a stratégiájuk kialakításába. Az eddigi eredményeik közül kiemelte, hogy autópályáikat például 50 kilométerenként ellátták elektromos töltőkkel.
Violeta Bulc, az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosa bízott benne, hogy az új technológiákkal sikerül a jövőben a közlekedési balesetek számát csökkenteni. Emlékeztetett: évente 25 ezer ember hal meg, 120 ezren pedig súlyosan megsérülnek az Európai Unióban közlekedési balesetben, amelyek több mint 90 százalékát az emberi figyelmetlenség okozza.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.