Hírek
2012. Augusztus 07. 11:11, kedd |
Sport
Forrás: MTI Fotó: Bugány János
London 2012 - Futamgyőzelemmel döntős a férfi kajaknégyes

Megnyerte futamát, ezzel közvetlenül a csütörtöki döntőbe jutott a magyar férfi kajaknégyes 1000 méteren a londoni olimpia keddi versenynapján.
A hangulatra a hétfői nyitányhoz hasonlóan ezúttal sem lehetett panasz a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, a lelátók annak dacára megteltek, hogy most is csak előcsatározásokat rendeztek. A nézők között ott volt egy maroknyi, de annál hangosabb magyar szurkolócsoport, a Beé István vezette "Beé-közép" is, amelynek tagjai piros-fehér-zöldbe öltözve, dobokkal, kereplőkkel felszerelkezve buzdították a honfitársakat.
Az ezen a napon érdekelt három magyar egység közül először a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette Kammerer, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású férfi kajaknégyes mutatkozott be, öt hajót felvonultató futamukban a győzelem egyből döntőt ért. Jól kezdtek Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai, a rajt után egy ideig vezettek, majd féltávnál a második helyen haladtak a csehek mögött. A hajrához érkezve aztán visszatámadtak, sikerrel, s ha szoros versenyben is, de megnyerték a futamot, s jutalmul kihagyhatják a középdöntőt.
Később még Kozák Danuta (K-1 500 m), illetve a címvédő és 2004-ben is aranyérmes Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó (K-2 500) áll rajthoz az előfutamban. Ezekben a számokban nem lehet egyből a nyolcas fináléba kerülni, úgyhogy a magyarokra még biztosan vár egy középfutam is a nap folyamán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport
Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz
Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.
2025. Június 21. 08:47, szombat | Sport
Grobnikban is dobogón a Kermor Motorsport pilótái
A dobogó összes fokán álltak a pilóták, a Grobniki autósport katlanban.
2025. Június 19. 07:28, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Örmény vagy montenegrói ellenfele lesz a Ferencvárosnak
Az örmény Noah FC vagy a montenegrói Buducnost Podgorica ellen kezdi meg a szereplést a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában.
2025. Június 18. 07:11, szerda | Sport
Vívó Eb - Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.