Hírek
2021. Június 01. 11:09, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Kiderült, hogy mi okozta a két utas életét követelő balesetet Csótnál
Szabálytalan előzés okozta a tavaly februári, két ember életét követelő balesetet Csótnál, emellett a gyanúsított autója az ahhoz kapcsolt utánfutóval nem felelt meg a műszaki előírásoknak
- állapította meg a most lezárult rendőrségi vizsgálat. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján azt közölte: a 27 éves Komárom-Esztergom megyei férfi ellen közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított eljárást a pápai rendőrkapitányság.
A férfi 2020. február 17-én délelőtt Csót irányából Pápateszér felé tartott az autójával és az ahhoz kapcsolt utánfutóval. A sofőr egy bukkanónál a záróvonalat átlépve az előtte haladó gépkocsi előzésébe kezdett, ekkor összeütközött a szemből érkező autóval, amely ennek következtében kigyulladt, az abban ülő két ember meghalt. A szabálytalan előzést végző sofőr és utasa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A rendőrség megállapította azt is, hogy a balesetet okozó sofőr a járműszerelvénnyel túllépte a megengedett sebességet, a személygépkocsi hátsó kerekeinek mérete jelentősen eltért egymástól, továbbá a bal oldali hátsó gumiabroncs mintázata sem felelt meg a műszaki előírásoknak.
A pápai rendőrkapitányság az ügy iratait átadta az illetékes ügyészségnek - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
