Hírek
2021. Április 18. 11:02, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Kásler: célszerű egy járványellenes nemzeti programot is kidolgozni
Az öt nemzeti egészségügyi program mellé célszerű egy hatodik, járványellenes programot is kidolgozni - mondta az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című videósorozat szombaton megjelent részében.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösségi oldalán megjelent videóinterjúban Kásler Miklós hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt döntöttek arról, hogy a jelenlegi öt nemzeti program mellé egy hatodikat is kidolgoznak.
Emlékeztetett: a magyarok egészségi állapotának javítása érdekében készítették el 2018-ban a daganatos, a keringési, a mentálhigiénés, a gyerekgyógyászati és a mozgásszervi betegségek nemzeti programját, amelyek a megelőzéstől a rehabilitációig tartanak.
Kásler Miklós kiemelte: a krónikus betegségek rendkívüli módon megnövelik a koronavírusos halálozás kockázatát. Példaként említette, hogy a magasvérnyomás-betegség elsősorban az időseknél, a cukorbetegség a néhány évtizeddel fiatalabb korosztályban jelent veszélyt, de ugyanígy a daganatos megbetegedések, az immunhiányos állapotok, az elhízás is kockázati tényezők. A nemzeti programok segítségével ha évek múlva lesz egy hasonló járvány, akkor a társbetegségek szerepe jelentősen csökkenni fog - vélekedett.
A miniszter kiemelte a készülő járványellenes program kutatási részét, amely azért jelentős, mert a koronavírusról és annak mutációiról még mindig keveset tudni. Hozzátette: a program az újabb járvány és a mutánsok terjedésének megelőzését, valamint a várható kezelést is szolgálja.
A tárcavezető a poszt-Covid eljárási rend kialakításáról elmondta: a fertőzés természetének megismerésében odáig jutott a szakma, hogy az nem a tüdő megbetegedése, hanem a legkisebb erek belső rétegeinek gyulladása trombózisképződéssel, és ez a magyarázata annak, hogy sok szerv károsodik. Ezeknek a következménye, hogy panaszok maradnak hátra a gyógyult embereknél, például fejfájás, ízületi, mozgásszervi problémák, amiket kezelni kell.
Három héttel ezelőtt kezdeményezésére két intézet és a szakmai kollégiumok összeállították az úgynevezett poszt-Covid, azaz a fertőzés utáni panaszok kezelési eljárási rendjét. Tervszerűen és dinamikusan halad ennek a tevékenységnek is a felépítése - tette hozzá.
A miniszter megfogalmazása szerint az egészségügy hősiesen helytáll, és külön hangsúlyozta a mentősök munkáját, akik állandó készenlétben vannak, és hiánytalanul látják el feladatukat. Köszönetet mondott ezért a munkáért, és közölte: a mentőállomások, a gépkocsipark és a helikopteres mentés fejlesztése napirenden van, hasonlóan a fizetések korrekciójához.
Kásler Miklós a videóban impozánsnak nevezte a magyar oltási eredményeket, és örömét fejezte ki, hogy a regisztrálók száma folyamatosan nő. Figyelmeztetett: a tömeges oltások időszakában még mindig fegyelmezetten be kell tartani a járványügyi előírásokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 16. 07:13, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS közötti tárgyalásokban
2026. Január 16. 07:08, péntek | Belföld
Takács Péter: a kormány 1160 mentőautót cserélt le az elmúlt években
A kormány 1160 ügyeleti és mentési feladatot ellátó mentőautót cserélt le az elmúlt években
2026. Január 16. 07:07, péntek | Belföld
Vasárnapig enyhül az időjárás, utána ismét hűlni fog a levegő
Enyhül az időjárás, sokfelé azonban ködre, helyenként minimális ónos esőre lehet számítani, vasárnap újra hidegebb lesz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtöki közleményében.
2026. Január 15. 07:28, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter minden eddiginél durvább választási beavatkozástól tart Brüsszel részéről
A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak, most pedig minden eddiginél durvább beavatkozás várható
