Hírek
2012. Szeptember 19. 10:45, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Európa Liga - 'Kiváló eredmény' a Videoton célja - ELŐZETES
A Videoton csütörtökön a belga Genk otthonában kezdi meg a csoportkört a labdarúgó Európa Ligában, melyre Tóth Balázs, a fehérváriak középpályása szerint jól felkészült az együttes.
A 34-szeres válogatott játékos korábban három szezont játszott a Videoton mostani ellenfelénél, melyet hasonló erejűnek lát, mint a selejtező harmadik fordulójában kettős győzelemmel búcsúztatott Gent, igaz, a két csapat stílusa eltér egymástól.
"Három évet játszottam Genkben, voltak szép sikereink, például a Belga Kupa megnyerése 2009-ben. Ahogy nézegettem csütörtöki ellenfelünk keretét, elég jelentősen megváltozott azóta, hogy eljöttem, mindössze talán hét játékost találtam, akikkel együtt szerepeltem - nyilatkozta a csapat honlapjának, a vidi.hu-nak a 30 éves futballista. - Egy nagyon szervezett, erőszakos futballt játszó csapat most a Genk, ebben rejlik a legnagyobb erejük. Érzésem szerint hasonló játékerőt képvisel a Genk és korábbi EL-ellenfelünk, a Gent, játékstílusban viszont egészen más a kettő. Mostani ellenfelünk fizikálisan erősebb, és ahogy említettem, inkább egyfajta erőfocit játszik."
Tóth nagyszerű hangulatú meccset vár a csütörtök esti, 21:05 órakor kezdődő találkozótól, s hangsúlyozta, a csapat felkészülten utazik a meccsre.
"Keményen dolgoztunk az elmúlt napokban, a szakmai stáb az eddigiekhez hasonlóan most is remekül felkészített bennünket, úgyhogy a csapat készen áll arra, hogy egy kiváló eredményt érjen el Belgiumban" - mondta Tóth.
A Paulo Sousa vezette magyar csapat az OTP Bank Ligában visszafogottabb teljesítményt nyújtott eddig - szombaton hazai pályán játszott gól nélküli döntetlent a Diósgyőrrel -, ugyanakkor az európai porondon kiváló teljesítménnyel menetelt a főtábláig. A fehérváriak a szlovák Slovan Bratislava, a Gent, illetve a török Trabzonspor búcsúztatásával jutottak el a csoportkörig úgy, hogy a hat meccsen mindössze egyetlen gólt kaptak. A stabil védekezésre minden bizonnyal Belgiumban is szüksége lesz az együttesnek, mely a kvalifikációs szakaszban ötször talált be az ellenfelek kapujába.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
