Hírek
2014. Április 18. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Elválhatnak a szakiskolák a gimnáziumoktól?
Néhány hónapon belül kikerülnek a szakiskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ellenőrzése alól − értesült a Napi Gazdaság. Míg a lap által megkérdezett szakértő megerősítette az információt, a KLIK cáfolta azt: a központnak nincs ismerete olyan döntésről, amelynek értelmében a szakiskolák fenntartása kikerülne hatásköréből − olvasható a válaszban.
Szüdi János, a Pedagógusok Szakszervezetének szakértője szerint az érdekképviseletek körében többször elhangzott már ez a terv. Azon szakközép- és szakiskolák esetében azonban rendkívül nehéz lenne a szétválasztás, ahol a szakoktatás gimnáziumi képzéssel párosul.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara legfrissebb felméréséből − amelyben 2500 vállalkozást és 3500 pályakezdő szakmunkást kérdeztek meg − kiderült, hogy a tanult szakmájukban elhelyezkedni tudó szakmunkások aránya a 40 százalékhoz közelít, míg 2009-ben 30 százalék alatt volt.
Szilágyi János, a MKIK képzési igazgatója szerint a duális szakképzési rendszerre való áttérés, illetve a gazdasági szereplők minden korábbinál jelentősebb szerepvállalása a szakképzés beiskolázási arányainak alakításában az Orbán-kormány legmarkánsabb oktatáspolitikai döntései közé tartozik. Szakértők szerint a kamarák a közeljövőben nagyobb szerepet kapnak a szakképzés beiskolázási arányainak alakításában, a kormány pedig több tízmilliárd forintot szán erre a célra.
A kamara nem törekszik intézményfenntartó szerepre, ugyanakkor kamarai szinten is ellenzik, hogy a leggyakrabban gimnáziumokkal, szakközépiskolákkal összefonódó szakiskolákat egy rendszerben kezeljék − mondta a lapnak Parragh László, az MKIK elnöke. A rendkívül összetett és nehéz folyamatokat igénylő szétválasztást nem lehet megspórolni – tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:16, kedd | Belföld
Újabb két Airbus H225M helikopterrel bővült a Magyar Honvédség flottája
Két újabb H225M típusú helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából
2024. Május 14. 08:13, kedd | Belföld
Köznevelési főosztályvezető: 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig
Jövő decemberig összesen 524 ezer személyes használatú, oktatási célt szolgáló notebook kerül a diákokhoz és 55 ezer a pedagógusokhoz - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési stratégiai főosztályvezetője Kecskeméten hétfőn
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.