Hírek
2017. November 21. 18:32, kedd |
Belföld
Forrás: mti - Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Elhunyt Stadler József vállalkozó

Hatvanhat éves korában, kedden elhunyt Stadler József vállalkozó - erősítette meg szülőfaluja, Akasztó polgármestere, Suhajda Antal az MTI-nek.
A Bács-Kiskun megyei község vezetője elmondta, hogy Stadler Józsefet szombaton helyezik örök nyugalomra az akasztói temetőben.
A megyei hírportál azt írta, hogy az egykori vállalkozó november 8-án, egy solti kocsmában dedikálta ötrészes könyvét, amikor leszédült a székről. A jelenlévők - ellenkezése ellenére - mentőt hívtak hozzá, de a kórházba szállítása közben kómába esett, azóta kezelték a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház intenzív osztályon. Stadler József korábban több agyvérzésen is átesett - írja a baon.hu.
Stadler Józsefé volt az első Bács-Kiskun megyei NBI-es focicsapat, a Stadler FC. Mérkőzéseiknek a vállalkozó által építtetett, sokáig az ország legmodernebb stadionjaként számon tartott akasztói Stadler-stadion adott otthont.
A vállalkozó ellen először 1997-ben emeltek vádat. Első fokon kilenc évre ítélték, mert 1993 és 1994 között fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. A Legfelsőbb Bíróság a döntést megsemmisítette és a megismételt eljárásban Stadler négy és fél év fogházbüntetést kapott. 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult.
2011-ben folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt négy év tíz hónap börtönre ítélték. 2014-ben betegsége miatt büntetését megszakíthatta. Még ugyanebben az évben, októberben csődbűncselekmény miatt két év tíz hónap börtönbüntetést kapott. A két ítéletet a Szegedi Ítélőtábla összbüntetésbe foglalta, és 2015 márciusában jogerősen hat év börtönre ítélte Stadler Józsefet. Az egykori vállalkozó végül 2016 februárjában feltételes kedvezménnyel szabadult a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai részlegéből.
Negyedik büntetőpere különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt 2014 novemberében kezdődött. 2017 márciusában a Kecskeméti Törvényszék első fokon öt év börtönre ítélte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.