Hírek
2012. Július 18. 11:44, szerda |
Sport
Forrás: MTI
EL-selejtező - A Videoton Pozsonyban, a Honvéd Moszkvában
Az Európa Ligában szereplő mindkét magyar labdarúgócsapatra nehéz feladat vár csütörtökön a selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén: a bajnoki ezüstérmes Videoton Pozsonyban a Slovan Bratislava, míg a bajnoki negyedik Budapest Honvéd Moszkvában az Anzsi Mahacskala vendégeként próbál reményt keltő eredményt elérni a jövő heti, hazai visszavágóra.
A sorozatba most bekapcsolódó székesfehérváriak portugál vezetőedzője, Paulo Sousa szerint a "lehető legjobb formában" kell játszania együttesének ahhoz, hogy továbbjusson a párharcból.
A tréner ezt azzal indokolta a klub honlapján, hogy rendkívül erős riválissal találkoznak. Tavaly ugyanis a Bajnokok Ligájában szerepelt a Slovan, amelyet a későbbi negyeddöntős, ciprusi APOEL búcsúztatott, majd átkerülvén az Európa Ligába az olasz AS Romát kiejtve jutott a csoportkörbe. Sousa arra is felhívta a figyelmet, hogy a Slovan az előző idényben nem kapott ki hazai pályán.
Ha lehet, az első körben az albán Flamurtari Vlore gárdáját kettős győzelemmel búcsúztató Honvédra még nehezebb feladat vár, már csak azért is, mert a holland Guus Hiddink által irányított Anzsiban olyan klasszis futballisták szerepelnek, mint a kameruni Samuel Eto'o vagy éppen az orosz Jurij Zsirkov.
Az afrikai csatár klubja honlapjának nyilatkozva kijelentette, hogy mindenképpen a csoportkörbe jutást tartja elérendő célnak, de hozzátette, senkit nem szabad lebecsülni az európai kupaporondon, mert ott már nem szerepelnek "kiscsapatok".
A Honvéd magyar idő szerint 17 órától lép pályára, míg a Videoton 20:15 órakor kezd. A visszavágókat egy hét múlva rendezik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
