Hírek
2016. Április 29. 07:41, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Csökkent az adótartozások összege
A cégek és magánszemélyek teljes adótartozása 2246 milliárd forintra rúgott március végén, míg egy évvel korábban még ennél 14 százalékkal több, 2568 milliárd forint volt - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis.
A közlemény szerint az adóhatóság az elmúlt évben 826 619 esetben indított végrehajtást az adó befizetésével elmaradt hátralékosok ellen, ami a 2014-es 809 787 esethez képest alig 2 százalékos növekedés, az ügyekben érintett adótartozások összege azonban 11 százalékos emelkedést mutat: tavaly összesen 1345 milliárd forint adótartozás végrehajtását kezdeményezte az adóhatóság; 2014-ben 1213 milliárd, 2013-ban pedig 1181 milliárd forint volt ez a tétel.
Az idén az első negyedévben elindított végrehajtási ügyek száma jelentősen csökkent: míg 2015. január-március között 244 863 adós ellen kezdeményezett az adóhatóság végrehajtást, addig 2016 hasonló időszakában csak 168 411 esetben. Ugyanakkor idén a tavalyinál 69,5 százalékkal több, összesen 133 637 fizetési felszólítást küldtek ki az adósok címére.
Tavaly 396 milliárd forint adótartozást sikerült a végrehajtóknak behajtaniuk, 2014-ben 347 milliárdot.
2015-ben 354,3 milliárd forint adótartozást volt kénytelen behajthatatlannak minősíteni az adóhatóság, ez év első negyedében pedig már 131 milliárd forint adótartozást sorolt ebbe a kategóriába.
Az adatok szerint a működő gazdálkodók és a magánszemélyek kategóriájában egyértelmű az adómorál javulása, amit az online pénztárgépek és az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) is erősen ösztönzött.
Tavaly március végén a működő gazdálkodók 284,5 milliárd forint adóval tartoztak, ez idén március végére 241,5 milliárd forintra mérséklődött. A magánszemélyek adóhátraléka március 31-én 202,5 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 216,7 milliárd forinttal. A nem működő gazdálkodókkal szembeni adókövetelés állománya 2015. márciusról 2016. márciusra 2067,6 milliárd forintról 1802,7 milliárd forintra csökkent, nagyrészt a felszámolási eljárások indításával - tájékoztat a feketelista.hu.
Idén április közepén 132 626 gazdálkodó szervezet ellen folyt adóvégrehajtás, csaknem 65 százalékuk, pontosan 86 689 társaság a közép-magyarországi régióban van bejegyezve. Ez után a legtöbb végrehajtás Borsod-Abaúj-Zemplén (4975) és Bács-Kiskun megyében (4743), a legkevesebb Nógrád (1029), Vas (1083) és Zala (1089) megyékben zajlott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.
2024. Május 13. 15:40, hétfő | Belföld
Gyopáros Alpár: pályázni lehet falusi utcák, járdák, hidak, kerékpárutak felújítására
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Belföld
Naposan indul a hét, majd megnő a záporok, zivatarok esélye
Napos idő várható gomolyfelhőkkel a hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel, majd megnő a záporok, zivatarok esélye - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.