Hírek
2017. Október 10. 07:30, kedd |
Helyi sport
Forrás: erdmost.hu
Csóka Klaudia hamar lerendezte
A tavalyi nagy sikerű, Érden rendezett női ökölvívó országos bajnokságon az akkor még elsőéves serdülő Csóka Klaudia aranyra váltotta az ezüstérmet.
A Kőszeg melletti Bükön rendezett női országos bajnokságon az Érdi Box Klub növendéke rögtön döntőbe jutott a 70 kilogrammos súlycsoportban, ahol a Kanizsai Boksz Klub ökölvívójával, Szűsz Cintiával vívott meg.
A mérkőzés rövidre sikerült, hiszen az érdi versenyző nagyjából fél perc után bevitt egy ütést, amely után az ellenfél edzője bedobta a törölközőt, így Csóka aranyérmes lett a serdülő országos bajnokságon.
– Nagyon szuper szervezés volt, gratulálok a szervezőknek – kezdte nevetve Dobrádi Zsolt, az Érdi Box Klub vezetőedzője, utalva a tavalyi, érdi rendezésű viadalra. – Klaunak egy ellenfele volt, így rögtön döntőztek, de fél percig sem nagyon tartott a meccs, mert rögtön néhányszor jól megütötte és utána vége is lett – mesélte el a meccshez illő rövidséggel Csóka Klaudia edzője.
– Nem nagyon lett volna neki ellenfele, majdnem biztos voltam benne, hogy magyar bajnok lesz. Szerencsére jövőre már junior lesz, remélem, ott több mérkőzése lesz, de volt már a juniorok válogatott edzőtáborában serdülőként és megy majd megint, mert az ifjúsági világbajnokságra készülnek és ha minden igaz, akkor is behívják majd – tette hozzá.
Az Érdi Box Klub számára Csóka Klaudia versenyével véget értek az országos bajnokságok, melyeken az ÉBK egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, ugyanis nemrég Szigetvári Bendegúz második, Tóth Domonkos harmadik lett a serdülő fiú országos bajnokságon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 10:00, péntek | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai Dominik: a PSG ellen is bármire képesek lehetünk
2026. Március 20. 06:54, péntek | Külföld
Donald Trump: az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba
Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba - az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban.
2026. Március 20. 06:50, péntek | Belföld
Gulyás Gergely megfontolná, hogy Magyarország katonai segítséget nyújtson, ha Trump kéri
Magyarország megfontolná, hogy eleget tegyen egy Trumptól érkező katonai segítségkérésnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy sajtónyilatkozatban.
