Hírek
2018. Január 26. 07:29, péntek |
Bulvár
Forrás: mti - fotó: RAFAL KOWALCZYK / AP
Bölénycsordához csatlakozott egy szökött tehén Lengyelországban
Három hónapja egy bölénycsordával vándorol egy tehenészetből szökött tehén Lengyelországban.
Bár a szarvasmarha látszólag jól megvan a bölények között, hosszabb távon komoly problémát okozhat esetleges párzása egy bölénybikával, ezért a tehenet el akarják szakítani a szabadon kóborló csordától.
A szökevény a híres kelet-lengyelországi védett erdő, Bielowiza mentén, kukorica- és repceföldeken kutat élelem - hátrahagyott kukoricacsövek és más táplálék - után a bölényekkel együtt. A róla készült fotókon úgy tűnik, hogy jó kondícióban van, ami Rafal Kowalczyk bölényszakértő szerint arra utal, hogy a szarvasmarhának is jut élelem a nagyobb és erősebb bölények mellett, bár gyakran látják a csorda szélén.
Kowalczyk, a Lengyel Tudományos Akadémia Emlőskutató Intézetének igazgatója szerint nagyon szokatlan szituációról van szó; ez az első eset, hogy tehenet lát bölények között.
A tudós szerint az együttélés veszélyeket hordoz magával mindkét fél számára. Ha például a tehén egy bölénnyel párzik, belepusztulhat az ellésbe, mert hibrid utódja nagyobb lenne, mint egy szokásos szarvasmarhaborjú.
Egy életképes utód pedig beszennyezhetné a kis lengyelországi bölénypopuláció genetikai állományát, márpedig az első világháború után kihalt állatokat csak nagy nehézségek árán, néhány fogságban élő példány segítségével sikerült újra meghonosítani.
A bölények közé keveredett marha története igen népszerű téma Kowalczyk Facebook-oldalán, ám a kutatók nyárra el akarják szakítani a tehenet az őt befogadó bölényektől, hogy megakadályozzák az esetleges párzást.
Kowalczyk szerint az eltávolítás nem lesz könnyű, sőt annál nehezebb lesz, minél később történik meg. Nem tudni azt sem, hogy a tehén követni fogja-e majd a bölényeket, amikor azok a tél végeztével visszatérnek a számára ismeretlen terepre, az erdőbe.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 08. 15:08, szerda | Bulvár
Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con
Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont:
2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár
Böde Dániel folytatja pályafutását
Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.
2024. Május 06. 14:06, hétfő | Bulvár
Egy hódmezővásárhelyi középiskola ballagásán egy fiatal ballagó összeesett szombaton. Szabadnapos bajtársunk, aki vendégként vett r
2024. Május 04. 06:00, szombat | Bulvár
Kövér László az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta
Khálid bin Hilál Al-Máváli sejket, az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Országházban - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.