Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2013. Június 10. 10:48, hétfő | Külföld
Forrás: MTI

Balog: senki sem zavarta meg a zürichi előadásomat

Balog: senki sem zavarta meg a zürichi előadásomat

Cáfolta az emberi erőforrások minisztere, hogy megzavarták volna a Zürichi Egyetemen tartott előadását. Balog Zoltán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn azt mondta, a tiltakozók az épületen kívül voltak.

A tárcavezető azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy vasárnap több médium arról írt, a miniszter pénteki, a magyarországi roma integrációról szóló, a svájci Zürichi Egyetemen tartott előadását félbeszakították a magyarországi roma kisebbséget sújtó vélt hátrányos megkülönböztetés ellen tiltakozók.
Balog Zoltán elmondta: nagy érdeklődés kísérte az előadását, amelyet senki sem zavart meg. Ellenkezőleg, amikor a cigány és nem cigány magyarok együttélésével kapcsolatos "pozitív bejelentéseket" tett - mint például, hogy szeptembertől az iskolákban tanítják majd a cigányság történetét és kultúráját -, azt a mintegy kétszázas hallgatóság tapssal fogadta - részletezte a miniszter.
"Ez volt a józan, értelmes többség, aztán hogy volt ott tíz-húsz ember, akik közben kint fasisztáztak, az szerintem őket minősíti" - tette hozzá Balog Zoltán.
Az AFP francia hírszolgálati iroda az ATS svájci hírügynökségre hivatkozva adott hírt szombaton arról, hogy előző este az egyetemen az emberi erőforrások minisztere előadást tartott A romák Magyarországon - probléma vagy lehetőség? címmel. Eközben - mint a hírügynökség írta - az egyetem előtt összegyűlt mintegy harminc "szélsőbaloldali" tüntető, aki tojásokat dobált. Ekkor a rendőrség közbelépett. A hatóság tájékoztatása szerint egy embert őrizetbe vettek és kihallgattak, majd rögtön szabadon engedtek, egy rendőr pedig könnyebb sérülést szenvedett az egyik combján - idézte az ATS a rendőrség egyik szóvivőjét.
Pénteken a miniszter arról számolt be az MTI-nek telefonon arról, hogy zömében szociális integrációs kérdésekről tárgyalt Svájcban, és részben nagy érdeklődést, részben tiltakozást kiváltó előadást tartott a Zürichi Egyetemen.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez

Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.

2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal

Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén

2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld

A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát

Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni