Hírek
2024. Szeptember 17. 07:38, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Árvíz - Óráról órára változik a helyzet

Óráról órára változik a helyzet, folyamatosan frissülnek az árvízi előrejelzések - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Siklós Gabriella hangsúlyozta, hogy nagyon hirtelen indult meg a Duna és a Lajta vízszintjének emelkedése, ez nagyrészt a Boris ciklonnak köszönhető, amely még az elmúlt napokban is jelentős mennyiségű csapadékot okozott, főleg a Duna ausztriai vízgyűjtő területein.
A szóvivő ugyanakkor azt is kiemelte: a vízállás előrejelzését a folyamatosan változó időjárási helyzet mellett az is nehezítette, hogy például Ausztriában volt olyan mérőállomás, amely felmondta a szolgálatot és rossz adatokat közölt.
Siklós Gabriella közlése szerint az árhullám hétfőn érkezett meg Magyarországra, a Szigetközben már az árvízzel szemben védekeznek, sok településen homokzsákokkal, és Kelet-Magyarországról is valamennyi vízügyi szakembert ebbe az országrészbe vezényeltek.
Jelenleg minden bevethető munkatársuk a Lajtánál és a Dunánál van - hangsúlyozta a szóvivő, megerősítve, hogy mindkét folyón a legmagasabb, harmadfokú készültség van érvényben.
Hozzátette, hogy a következő napokban a Dunán gyakorlatilag mindig lesz valahol tetőzés, Nagybajcsnál csütörtökön napközben tetőzhet a folyó, Budapesten ezt szombatra várják, itt előreláthatólag 860 centiméter lesz a legmagasabb vízállás.
Siklós Gabriella a védekezéssel kapcsolatban beszámolt az úgynevezett szükségtározó esetleges megnyitásáról is.
Ismertetése szerint ilyen esetben az árvíz csúcsát próbálják - ahogy fogalmazott - "megskalpolni", kieresztik a vizet egy jó pillanatban egy nagyobb területre.
Ezzel az eljárással adott esetben például Mosonmagyaróvárt kisebb árvízi károk érhetik, erről döntés kedden várható - mondta Siklós Gabriella.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld
Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén
2025. Június 18. 07:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről
2025. Június 18. 07:05, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása
Tegnap elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása - írta Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.