Hírek
2014. Május 12. 14:31, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Árvíz - Házakat vehet körbe, utakat önthet el a víz Vas megyében

Mélyebben fekvő házakat vehet körbe, alsóbbrendű utakat önthet el az árvíz Vas megyében, több helyen védekezésre lehet szükség. A Rábán Szentgotthárdnál másodfokú a készültség.
Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel azt közölte: áradnak a folyók Vas megyében, a Rába hétfőn harmadfok közelében tetőzik Szentgotthárdnál.
Hozzáfűzte: vasárnap délelőtt intenzív esőzés kezdődött a Rába vízgyűjtőjén, ahol 14 óra alatt átlagosan 50 milliméternyi, a vízgyűjtő középső részén azonban 70 milliméternyi eső hullott. Ennek hatására a Rábán és annak mellékfolyásain - a Répcén, a Gyöngyösön, a Pinkán - jelentős árhullám alakult ki.
A vízügyi igazgató közölte, várhatóan a Rába mentén Csákánydoroszlónál az úgynevezett Dózsa-ligetet ismét elönti majd a víz, illetve Gasztony község közelében is körülvehet néhány mélyebben fekvő házat a víz. Ezeken a helyeken szükség lesz védekezésre, az árvízvédelmi raktárakban rendelkezésre áll a szükséges számú homokzsák és homok is.
Gaál Róbert tájékoztatása szerint a folyó körmendi szakaszán szintén jelentős árhullám várható, ott kedd délelőttre várják a tetőzést, másodfokot meghaladó tetőzéssel. A vízügyi igazgatóság gátőrei és műszaki szakemberei a helyszíneken folyamatosan védekeznek, fokozott járőr- és figyelőszolgálatot tartanak. A Rába-völgyben több völgyi út elöntésére, néhány alsórendű úton lezárásokra kell számítani.
Közölte: a Répce- és a Gyöngyös-patak mentén is figyelőszolgálatot tartanak, Gyöngyösön Lukácsháza mellett megnyitották a víztározót, az áradás miatt víz alá került a Rőti-völgyi vízmű, Kőszegen pedig a nemezgyári duzzasztó feletti részen átmenetileg megközelíthetetlenné váltak az úgynevezett "hat házak", amelyeket körbevett a víz. A mérések szerint hajnal óta mind a Répce, mind pedig a Gyöngyös apadásnak indult.
Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivőjének tájékoztatása szerint hétfő délelőtt a Répce áradása miatt lezárták a Bük és Acsád közötti összekötő utat, a közlekedők Bükről Csepreg felé kerülhetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására