Hírek
2018. Február 13. 10:40, kedd |
Bulvár
Forrás: mti
A héten kerül a mozikban a Valami Amerika 3

Hivatalosan csütörtöktől játsszák a hazai mozik, de már szerdától, Valentin-naptól vetítik a Valami Amerika 3-at. Herendi Gábor alkotása akcióvígjáték, az előző részek főszereplőivel.
"Akik látták az előző két részt, ezt is szeretni fogják, de szerintem azok is, akiknek ez lesz az első Valami Amerika. Borzasztóan pörgős, nagyon vicces, sok színészt felvonultató film, amelyen az elővetítéseken is sokat nevettek az emberek" - foglalta össze Herendi Gábor, a mozi rendezője, társproducere az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
A Valami Amerikát 2002-ben, folytatását tíz évvel ezelőtt mutatták be a mozik. A Valami Amerika 3-ban is látható a főszereplő három fivér, Pindroch Csaba, Szabó Győző és Hujber Ferenc, illetve az előző két filmben szintén fontos szerepet alakított Ónodi Eszter, Oroszlán Szonja és Szervét Tibor is. Herendi Gábor elmondta, hogy hét új karakter is feltűnik az új történetben, amelynek műfaja akcióvígjáték és kevésbé zenés film.
Mint elhangzott, a három részt egymás után (összesen mintegy 5,5 órában) levetítik kedden 17 órától a fővárosi Cinema City Arénában a Valami Amerika Maraton keretében.
Herendi Gábor a műsorban elmondta, hogy Valami Amerika 4 nem lesz, a trilógiával lezárul a történet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:08, csütörtök | Bulvár
Mintegy száz régi Ikarus autóbuszt mutatnak be a hétvégén az Aeroparkban
Mintegy száz régi Ikarus autóbuszt, köztük több oldtimer ritkaságot mutatnak be szombaton és vasárnap a VII. Ferihegyi Ikarus Találkozón az Aeroparkban - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
2025. Szeptember 30. 07:21, kedd | Bulvár
Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról
Lázadó királynő címmel önéletrajzi könyv jelent meg hétfőn Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról.
2025. Szeptember 28. 09:52, vasárnap | Bulvár
Deák Bill Gyula-koncert lesz november 15-én a Budapest Sportarénában
Bill 77 címmel rendeznek koncertet november 15-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban. Az est főszereplője a kiváló bluesrock énekes, Deák Bill Gyula, aki egy héttel korábban tölti be 77. életévét.
2025. Szeptember 25. 06:58, csütörtök | Bulvár
A Neoton 60 évét ünnepli a Magyar Zene Háza pop-up kiállítása
Hatvan évvel ezelőtt, 1965-ben alakult meg a Neoton, a hetvenes-nyolcvanas évek pop-diszkó sztárzenekara, a Neoton Família elődje.