Hírek
2016. Március 03. 10:34, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
2016 az elhízás elleni harc éve
Az elhízás elleni harc évének hirdették meg 2016-ot az Összefogás a gyermekek egészségéért programban részt vevő szervezetek.
Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta: Magyarországon minden ötödik gyermek túlsúlyosnak mondható, ezzel vezetjük az európai statisztikát.
Az Összefogás a gyermekek egészségéért kezdeményezésben a gyermekgyógyászat és betegségmegelőzés legismertebb szakmai szervezetei vesznek részt: a Magyar Gyermekorvosok Társasága, a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete, a Magyar Védőnők Egyesülete, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet mellett a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, valamint a Nestlé Hungária.
Póta György az M1-en kiemelte: a gyermekkori elhízás nyomán a szív- és érrendszeri betegségek, illetve az ízületi betegségek jóval előbb, már a harmincas éveikben járóknál is jelentkezhetnek - tette hozzá.
A szakember kiemelte: hosszú távon a gyermekkori megelőzés lehet igazán eredményes. Céljuk, hogy a gyermekeket és a szülőket is egy sokkal egészségesebb táplálkozás felé tereljék - fejtette ki Póta György, külön kiemelve a szénhidrátok és az édességek visszaszorítását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Belföld
Kármán András: már elérhető a 2027-es költségvetés tervezésének tájékoztatója
A 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató már elérhető.
2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld
Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly
Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.
